A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is szervez táborokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek, hogy az iskolai szünet idején is találkozhassanak kedvenc lovaikkal, és játékos fejlesztő foglalkozásokon vehessenek részt.

A táborok a MOL Alapítvány Gyermekgyógyító Program támogatásával valósulnak meg. A programra olyan gyerekek jelentkezhettek, akik év közben is jártak terápiás foglalkozásokra. Mivel a táborok létszáma betelt, a szervezők erre az évre már nem tudnak jelentkezőket fogadni.   

A Magyar Lovasterápia Szövetség közel 20 éve folytat gyógyító-rehabilitáló céllal lovasterápiát. A táborokat korosztályos bontásban a résztvevők képességeinek és problémáinak megfelelő tematikával tervezzük. A programban részt vesznek különböző pszichés zavarral küzdő, valamint tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, autizmussal élő, valamint halmozottan sérült gyermekek. Munkánk során a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna, a pszichológiai lovasterápia, valamint a hippoterápia módszertanát használjuk. A kiegészítő terápiás foglalkozásokhoz külsős terapeuták (szomatopedagógus, hidroterapeuta, fejlesztő pedagógus, gyógytornász, logopédus) segítségét vesszük igénybe. A lovasterápiát más élményterápiás eszközökkel kiegészítve használjuk. Minden tábort egy-egy vezérfonalra fűzünk fel.

Kép_4

Az első tábor június 17-21. között lesz látássérült gyerekek számára. A program mottója: „Cirkuszvarázs

Az utolsó napra a gyerekek egy cirkuszi előadást mutatnak be, erre készülnek fel hétközben, egyénileg vagy csapatokban. A lovasfoglalkozások között szerepel lóidomítás, zsonglőrködés lóháton, lovasakrobatika, bohócszámok lóval stb. Ló nélkül gyakorolják a légtornát, kötéltáncot és egyéb egyensúlyozó játékokat, erőművészetet, bűvészkedést stb.

A második tábor július 1-5. között lesz, magatartásproblémás, szorongó,  érzelmi és indulati  zavarokkal küzdő gyermekeknek, mottója: „Bátorság tábor” 

Célunk, hogy a táborban biztonságos és kontrollált környezetben állítsuk a gyermekeket olyan teljesíthető kihívások elé, melyek révén önbizalmuk, önértékelésük nő, átélhetik a kompetencia-érzést, és énképük pozitívabbá válik. A tábor során a gyerekeknek számos kalandot, próbát kell teljesíteni, akár lovakkal vagy azok nélkül. A részt vevő gyerekek minden sikeresen teljesített feladatért jutalmat kapnak, és természetesen értékeljük azt is, ki hogyan teljesített a hét folyamán. A gyerekeknek lehetőségük lesz az egyéni vetélkedésre, de közösen, csapatokban történő megmérettetésre is. Ebbe a táborba is meghívunk olyan külsős szakembereket, akik segítenek sok mozgásos feladat és vetélkedő lebonyolításában.

Kép_2

A harmadik táborba pszichés zavarokkal küzdő kamaszokat várunk, július 8-12. között. Mottója: „Ismerd meg a környezetedet”.

Környezetünk megismerése, a természet, az állatok és növények védelme kiemelt jelentőségű napjainkban. Fontosnak tartjuk a hozzánk járó sérült, problémás gyerekek környezettudatos nevelését. A Fóti Lovasterápiás Központ területén pár évvel ezelőtt kialakítottuk az „Élhető Jövő Parkot”. A projekt keretében  korszerűsítettük az épületeinket komplex hőszigetelést kaptak,  kicseréltük az ablakokat, korszerűsítettük fűtő-hűtő rendszereinket. Épületeinkre napelemek, napkollektorok kerültek fel, van egy szélturbinánk és egy patakra épített törpe vízierőművünk, melyek biztosítják a lovasterápiás központ áram- és melegvízellátását, valamint a fűtését és hűtését. Az Élhető Jövő Park betekintést ad a gyerekeknek a megújuló energiák használatába, de a tábor programját kibővítjük a Lovasterápiás Központ növényeinek, állatainak megismerésével, védelmével és gondozásával is.

A negyedik tábor tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekeknek szól, július 15-19. között Mottója: „Lóháton az iskolába”.

A tábor legfőbb célja, hogy komplex módon segítse, támogassa a lovasterápiára járó gyermekeket az iskolára való felkészülésben. Ezért célirányosan a tanuláshoz, iskolai élethez szükséges képességeket szeretnénk kiemelten fejleszteni a lovaglás és a lóval való tevékenységeken keresztül, de a program megvalósításához segítségül hívunk fejlesztőpedagógus, logopédus, pszichológus, gyógytornász és szomatopedagógus szakembereket is.

Kép_1

Az utolsó táborba óvodás és kisiskolás korú, tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, érzékszervi fogyatékos és mozgássérült gyermekeket várunk, július 22-26. között. Mottója: „Mese, mese mátka” – Mátyás király meséi

A mese kiemelkedő jelentőségű a gyerekek képzeletvilágának működésében, ismereteket, bölcsességeket és tanulságokat közvetít.  Sokszor serkenti a gyerekeket arra, hogy belehelyezkedjenek egy történetbe és maguk is a főszereplőivé váljanak.

A tábor programjához a népmesék közül Mátyás király meséit választottuk, azért is, mert ezekben a mesékben Mátyás mindig igazságos, humoros és találékony, és mert számos mesében megjelenik szereplőként a ló figurája is. A hét folyamán minden nap egy-egy mesét dolgozunk fel különböző módokon: lovas helyzetekben, rajzos-grafikus, dramatizált formában, de lesz önálló mesealkotás is.

Reméljük, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoznak a gyerekek a táborokból, mint a korábbi években. 

Az MLTSZ munkájáról további információ olvasható a www.lovasterapia.hu weboldalon. Ugyanitt látható egy rövidfilm a 2018-as Lovasterápiás Versenyről: https://www.youtube.com/watch?v=5VapWAbSxcQ&t=46s

Fotók: Magyar Lovasterápia Szövetség