A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvoscsoportja évente kétszer utazik a romániai Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik.

 

IMG_0839w.jpg

( Az oldalon található fotókat Kende Luca készítette. )

 

2013-ban a szervezet önkéntesei több mint 10 000 vizsgálatot végeztek, illetve az NGYSZ által felújított csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központot a szervezet magyarországi gyermek-neurológusa is folyamatosan támogatja a munkájával.

2013-ban a szűrővizsgálatok hatására 34 gyermek magyarországi műtétére és gyógykezelésére került sor és 48 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez.

 

A korábbi évekhez hasonlóan a Gyermekmentő mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly több mint 6000, Magyarországon és a határon túl élő gyermek fogait vizsgálták meg, az erdélyi út során a kiszűrt gyermekek fogászati kezelésére is sor kerül.

 

IMG_1148w.jpg

 

A székelyföldi szűrések során a fogorvosok 2013-ban is fejlődést és látható eredményeket tapasztaltak, ami a több éve tartó – évente kétszeri – szűrésnek és kezelésnek is köszönhető. A fogászati kezelések mellett hangsúlyt fektettek a fogvédelemre (barázdazárásra) és a helyes fogmosási technikák bemutatására.

A fogorvosok bevonták a felvilágosításba és a tájékoztatásba a szülőket és a pedagógusokat is, hogy minél többen tudomást szerezzenek a helyes fogápolásról és a megelőzésről.

 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionja is csatlakozik az egy hetes körúthoz. A mobil rendelőben dolgozó orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak. A szűrés eredményeképpen 2013-ban 31 beteget kellett sürgősen kezelni, illetve műtéti kezelésben részesíteni.

 

Az orvoscsoport látogatásával egy időben idén is sor kerül a hagyományos erdélyi gyermek és ifjúsági focikupára Csíkszentdomokoson, melyet az Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sport Bizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezet. A korábbi évekhez hasonlóan a győztes csapatokat a Szolgálat vendégül látja a Fővárosi Önkormányzattal közösen szervezett idei budapesti Városligeti Gyermeknapon, május 24-25-én.