A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szakorvosi munkával, valamint gyógyszerekkel, maszkokkal, fertőtlenítőkkel, mosó- és öblítőszerekkel segíti az ukrajnai háború menekültjeit, illetve az ukrán határ menti települések családorvosait és az itt felállított befogadóközpontokat.

A Szolgálat Tiszakóródon állította fel saját segítőpontját, itt dolgoznak orvosaink, illetve innen osztjuk szét az adományokat. A szakorvosi ellátásban nem csak a menekültek részesülnek, hanem a térség kistelepülésein élő gyerekek és fiatalok is. A szakmai segítségnyújtás részleteit Tiszakóród polgármesterével, dr. Kósa Péterrel egyeztettük, aki egyúttal öt falu családorvosa is. Március végéig Tiszakóródon működtette a katasztrófavédelem is az egyik befogadóközpontját.

Önkéntes munkánkhoz eddig gyermekorvos-gyermekneurológus, nőgyógyász, bőrgyógyász, fül-orr-gégész szakorvos és fogorvosok csatlakoztak, de a lista folyamatosan bővül. Sok kollégánk jelezte még, hogy szívesen segítene.

Tiszakóródra települt a mobil nőgyógyászati szűrőkamionunk, amelyben önkéntes orvosaink szűrik, gyógyítják a hozzájuk fordulókat, illetve tanácsadást tartanak. A szűrőkamionban két vizsgáló van. Ha ez a két helyiség nem elég, akkor orvosaink a tiszakóródi iskolában és más környező települések iskoláiban is vizsgálnak, gyógyítanak.

Március végéig Tiszakóródon dolgozott a Gyermekmentő Szolgálat gyermekorvos-gyermekneurológus szakorvosa is, ahol a menekülteket, illetve a környéken élő gyerekeket, fiatalokat vizsgálta és kezelte. Összegzése szerint a gyermekek túlnyomó többsége egészséges, de a fogazatuk nagyon rossz állapotban van. Problémás továbbá, hogy a menekült gyerekek oltási helyzete bizonytalan. Legtöbbjüknek nincs oltási bizonyítványa, de még szüleiknek se. A feltett kérdésre, hogy milyen oltást kapott a gyerek, a legtöbbször az a válasz, hogy „nem tudom, valamit kapott a kórházban, amikor megszületett.”  

kép_2

(Fotó/Illusztráció: Kende Luca)

Tervezzük, hogy a mozgó fogászati buszunkkal áprilisban, illetve nyáron hosszabb időre kitelepülünk Tiszakóródra, ahol önkéntes fogorvosaink szűréseket, szájhigiénés tanácsadást és kezeléseket is végeznének. Szükségesnek tartjuk, hogy a Nemzeti Alaptantervbe bekerüljön a higiéniás és különösen a szájhigiéniás oktatás. Az egész ország területén, de a környező országokban is, a gyerekek 50-60 százalékának rossz a fogazata.

Az orvosok rendelkeznek az alapvető ellátáshoz szükséges gyógyszerkészlettel, amit részben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vásárolt, részben a Szolgálat tagjai adtak adományba.

A Gyermekmentő ezen kívül nagyobb mennyiségű gyógyszert is eljuttatott a határ menti települések családorvosi rendelőinek, illetve a határon túlra, kárpátaljai kórházaknak, valamint a Nagyváradon működő romániai egyesületén keresztül a környező ideiglenes befogadópontoknak. A Richter Gedeon Nyrt.-től adományba kapott, 16 millió forint értékű gyermek, illetve felnőtt antibiotikumok mintegy felét küldtük a határon túlra.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 500 euró támogatást kapott a német Bayernwerk AG cégtől, amit Dr. Egon Leo Westphal, a Bayernwerk vezérigazgatója adott át. Az adományt a Szolgálat jószolgálati nagykövete, a Bayernwerk AG most leköszönő felügyelőbizottsági tagja, Dr. Marie-Theres Thiell asszony további 500 euróval egészítette ki. Az 1.000 Eurot is arra a munkára fordítja a Gyermekmentő, amelyet önkéntes orvosai végeznek az ukrán határ menti falvakban, a szervezet egészségügyi szűrőbuszaiban és iskolákban.

A METRO Csoport adományaként 300.000 forint értékű kézfertőtlenítőt és szájmaszkot tudtunk szétosztani a térségben, az IHeelp cégtől 320.000 Ft értékben kaptunk fertőtlenítő, mosó- és öblítőszereket, amelyeket Tiszakóródnak ajándékoztunk: a befogadóközpontnak, a helyi iskolának és az orvosi rendelőnek.

Ahogy korábban is, amikor a Gyermekmentő Szolgálat hátrányos helyzetű környéken dolgozott, így - szokásunknak megfelelően - most is felajánlottuk több településnek, hogy nem csak vizsgáljuk és gyógyítjuk a gyermekeket, fiatalokat, de előadásokat tartunk a gyermekeknek a biztonságos internet használatáról.

Köszönjük önkéntes orvosainknak, a támogató cégeknek és magánszemélyeknek a segítséget!