Augusztus 17-én a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat sajtóközleményt adott ki, miszerint 100 mélyszegénységben élő, de kiválóan tanuló gyermeknek az MBH Bank felmondja az ösztöndíj-támogatását. A hír bombaként robbant, és ezrek fejezték ki felháborodásukat. A 100 gyereket érintő, szomorú híradásra a Miniszterelnök is azonnal reagált, aki az állam, mint résztulajdonos nevében felszólította a bankot, hogy állítsa vissza az ösztöndíj-programot. Sajnos a bank nem hallgatott a résztulajdonosra, de az ország igen.

A felhívás nyomán több vállalat is csatlakozott az ösztöndíjprogramhoz: a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt., a Mastergood Kft., a Tranzit-Food Kft., a Pizza D'Oro Foods Kft. és a GNX Engineering Kft. Az Electron Holding Zrt. a kampány kezdetén jelentkezett, és minden olyan gyereknek vállalta az ösztöndíját, akinek addig még nem érkezett új felajánlása. A Lipóti Pékség pedig jelenlegi ösztöndíjasai mellett új gyerekek támogatását is vállalta, emellett pedig öt idei rendezvényünkön gondoskodik a gyerekek étkeztetéséről.

A nyilvánosságra került történetre sok magánszemély is reagált: nemcsak felháborodásukat kifejezve az MBH Bank felé, hanem támogatást is felajánlva. Volt olyan nyugdíjas úr, aki kifejezetten végzős egyetemistának ajánlott fel ösztöndíjat, hiszen túl a nyolcvanon nem tudja, még meddig teheti ezt. Baló Vera szintén az érintett gyerekek támogatása mellett döntött. Felajánlását elhunyt édesapja, Baló György emlékének kívánja szentelni. A támogatás így az ő nevét viselő Baló György-ösztöndíjként segíti majd egy gyerek tanulmányait, maradandó emléket állítva ezzel édesapjának.

Külön köszönjük azoknak a támogatóinknak is, akik hosszú ideje kitartanak az ösztöndíjas gyerekek mellett, és továbbra is vállalják a tanulmányaik támogatását. Hálásak vagyunk a Waberer's International Nyrt., az SB Dynamic Kft., a Pannon PR 2020 Kft., a Zsidai Group Holding Kft., és a WIN ONLINE EUROPE Kft. elkötelezettségéért, akik továbbra is összesen 60 gyereket támogatnak.

Hála az ügy mellé álló cégeknek és magánszemélyeknek, 169 új ösztöndíj támogatására nyílt lehetőségünk.

Ezek a felajánlások lehetővé teszik, hogy a korábban az MBH Bank által támogatott gyermekek közül azok is folytathassák tanulmányaik támogatását, akiknek időközben megszűnt az ösztöndíja, emellett új gyermekek támogatására is lehetőség nyílik. Így a 2026–27-es tanévben összesen 229 gyerek részesülhet ösztöndíjban. Az ösztöndíj pályázati felhívása és a jelentkezéshez szükséges információk elérhetők honlapunkon.

Fennállásunk során többször kényszerültünk már a nyilvánossághoz fordulni, de erre az erőre nem számítottunk. Csodálatos érzés, nagyon köszönjük mindenkinek, akik a gyerekek ügye mellé álltak, fejet hajtunk előttük! Az országnak fontosak a gyermekei.

Végül egy kis ösztöndíj-történelem: az akkor Erdei Tamás elnök-vezérigazgató által irányított MKB Bank 1994-ben vállalta fel az ösztöndíjprogramot, először csak húsz diák számára. Néhány év sikeres működés után, és látva, hogy milyen nagy szükség van a kezdeményezésre, felemelték a gyerekek létszámát százra.

Az ösztöndíjprogramot a Gyermekmentő népszerűsítette, ennek nyomán több kisebb-nagyobb cég szállt be a támogatásba, további 110 tanulónak biztosítva a rendszeres havi támogatást. Ebből ötvenet a Magyar Nemzeti Bank vállalt még Járai Zsigmond elnöksége idején, az ösztöndíj programot Simor András is folytatta, majd Matolcsy György is megörökölte a programot. Ő volt az, aki 2023-ban leállította az MNB ösztöndíjasok támogatását, hiába kértük, hogy ne tegye. Így az eredetileg 210 ösztöndíjas gyerekből, csak 160 maradt.

Az MKB Bank is -2023-as megszűnéséig - folytatta a támogatást, dolgozói mindvégig büszkék voltak a programra és az ösztöndíjas gyerekekre. Ekkor a pénzintézet beleolvadt az MBH Bankba. A jogutód automatikusan folytatta, amit elődje megkezdett, de a második év után jelezték, hogy meg akarják szüntetni, mert mást, és másképpen szeretnének támogatni. Minden létező csatornán keresztül próbálkoztunk náluk, hogy ne bántsák a programot, de mindhiába: 2026. július 29-én megérkezett a hivatalos értesítés a megszüntetésről.

Míg a jogelőd MKB Bank a Gyermekmentő Szolgálatnak átfogó támogatója volt, addig az MBH Bank csak a gyerekek ösztöndíját fizette, pontos, átlátható elszámolás alapján, valamint a szegény gyerekek karácsonyi Diótörő-előadáshoz járult hozzá évi 9 millió forinttal. Valamennyi, a pályázattal kapcsolatos utazási, ajándékozási, adminisztratív, és banki költség a Gyermekmentőre hárult, így az ösztöndíjprogram a Gyermekmentőnek évi mintegy 40 millió forintjába került, amit mindig támogatóink és önkénteseinek jóvoltából teremtettünk elő.   Mindazonáltal a saját és a gyerekek nevében is köszönjük az MKB Banknak és jogutódjának, az MBH Banknak a 32 éven keresztül biztosított támogatást, és kívánunk a Banknak minden jót és sok sikert a jövőben.