Dr. Szarvas Dalma gyermekgyógyász, a Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály nyugalmazott főorvosa 1995 óta vesz részt az önkéntes orvoscsoport erdélyi szűrőprogramjában. Magyarországi munkája során gyerekek tízezreit vizsgálta és gyógyította. 

Mióta vesz részt önkéntesként a Gyermekmentő munkájában? Hogyan került kapcsolatba a Gyermekmentővel?

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja vagyok, és a 90-es évek közepétől évi két alkalommal részt vettem a Szolgálat önkéntes orvos-csoportjának erdélyi vizsgálatain, mint csecsemő- és gyermekgyógyász.

Az újságban olvastam a létezéséről és a tevékenységükről, majd a Heim Pál Gyermekkórházban, ahol akkor dolgoztam, két kollégámról is kiderült – dr. Czinner Antal professzorról és dr. Büki György neurológusról, aki jelenleg a Gyermekmentő Szolgálat Teréz körúti terápiás rendelőjének a vezetője –, hogy évek óta járnak a Gyermekmentő Szolgálattal Erdélybe. Tőlük érdeklődtem, majd Molnár Márta irodavezetővel történt beszélgetés után csatlakoztam a csapathoz.

Miért fontos Önnek az önkéntes munka? Miért lett önkéntes?

Erdélyi származású vagyok, Gyulafehérváron születettem, apai nagymamám is erdélyi származású. 1941-ben jöttem át Magyarországra anyukámmal, csak a háború után tudtunk visszamenni látogatóba. Ezért is volt fontos számomra, hogy Erdélyben segítsek, és önkéntes munkát végezzek ott.  Csaknem mindig mentem az orvoscsoporttal, közel 30-szor vettem részt a csapat munkájában. Egyszer-kétszer hagytam ki az utat, családi okok miatt, amit nagyon sajnáltam.

Segítőkészségem gyerekkoromból ered. Példaképeim a szüleim és anyai nagyapám testvére, dr. Szász Pál volt, aki Nagyenyeden élt és komoly segítő tevékenységet végzett. Ő volt az Erdélyi Mezőgazdasági Egylet egyik alapító tagja, illetve Enyeden és környékén – ahogy ma mondanák – a szociálisan hátrányos helyzetű, jól tanuló gyerekek továbbtanulását segítette, támogatta. Sokan így tudtak továbbtanulni a Bethlen Kollégiumban. Az Enyedi Magyar Ház az ő nevét viseli, valamint néhány éve a Művelődési Minisztériumunk létrehozott egy, az ő nevét viselő alapítványt határon túli joghallgatók részére. Nagyon büszke vagyok rá.

Milyen területen segíti a Gyermekmentő munkáját?

Csecsemő- és gyermekgyógyászként tevékenykedtem, és vettem részt önkéntesként az erdélyi utakon. Nyugdíjazásomig a jól felszerelt Heim Pál Gyermekkórházban dolgoztam, mely az akkori tudományos igazgató, Prof. Dr. Czinner Antal kezdeményezésére együttműködési megállapodást kötött a Gyermekmentő Szolgálattal, így az Erdélyben megvizsgált gyerekeket szükség esetén ide tudtuk áthozni vizsgálatokra, műtétre, utókezelésekre annak érdekében, hogy az életkilátásaik jobbak legyenek, javuljon az életminőségük. A Gyermekmentő és a kórház együttműködése a mai napig tart.

Meséljen egy rövid, emlékezetes történetet a Gyermekmentő Szolgálattal végzett önkéntes munkája kapcsán.

Több kedves emlékem van az utazásokról, különösen arra emlékszem jól, amikor a 90-es években, a csíkszentmártoni csecsemőotthon felújítása idejére az addig a csecsemőotthonban élő, elhagyott gyerekeket a környéken élő asszonyokhoz helyezték ki. Így láthattuk, hogyan is élnek „családba” kerülve ezek a pici gyerekek, hogyan változnak, fejlődnek ennek hatására. Néhány gyerekre név szerint is emlékszem.

Az egyik kisfiúra különösen emlékszem. A kisfiú súlyos hallójárat-elzáródással született, a hallókészülékét nem viselte jól, a gondozó asszony elmesélése alapján eleven gyerek volt, szótagokkal kommunikált. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy ott feküdt egy vaságyban a szoba közepén, és ott tekingetett a nagy barna szemével felénk, hogy történjen valami. Mintha segítséget kért volna. Mi a saját, gyermekmentős kocsinkkal hoztuk át Budapestre kivizsgálásra, és ha jól emlékszem, műtétre. A műtét után visszakerült Csíkszentmártonba a nevelőcsaládba, de ekkora a romániai hatóságok a külföldi örökbefogadását már elindították, és úgy tudom, hogy végül külföldre került.

A másik kisgyerek egy kislány volt, egy csontsovány kis csecsemő, akiről azt hittük, hogy súlyosan beteg, de aztán a kivizsgálása során kiderült, hogy „csak” alultáplált volt szegény, az éhezés összes súlyos következményével. Őt végül egy New York-i házaspár fogadta örökbe és vitte magával, tudomásom szerint jól van az Egyesült Államokban.

Több, urológiai problémával küszködő gyerekkel találkoztam, sokan kerültek át Magyarországra kivizsgálásra, műtétre. Az egyik csíki kisfiúnak súlyos kétoldali vesemedence-gyulladása, urológiai fejlődési rendellenessége volt, több műtéten átesett, egyszer súlyos szeptikus állapotban került a Heim Pál Kórházba, tudomásom szerint ő is rendben van.       

Ezeken az utakon óriási élménnyekkel gazdagodtam, és rengeteg emléket adtak. Jó érzéssel tölt el, hogy segíthettem, segíthettünk ezeknek a gyerekeknek. Remélem, még egyszer el tudunk jutni újra Erdélybe, hogy segíthessünk.   

 

Dr. Szarvas Dalma gyermekgyógyász, a Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály nyugalmazott főorvosa – Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata.