A szakmai találkozó főbb témái a lovasterápia és a környezetpszichológia kapcsolata, az autizmus és a lovasterápia összefüggései. Számos előadás hallható majd a pszichológiai lovasterápia témakörében, de megjelennek az előadások között az egyéb állatasszisztált terápiák is, mint például a kutyás terápia, illetve a terápiás lovakhoz és a lovassportokhoz kapcsolódó témák is. Közben zajlik a szervezet őszi képzési blokkja is, amely október 16-tól 28-ig tart.

Képzések 

A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány (MLTSZ) 1997-ben alakult. A Szövetség egyik kiemelt feladata a lovasterápiával foglalkozó szakemberek képzése, továbbképzése, a szakmai utánpótlás biztosítása. Az idei oktatási program október 16-án indult, és egészen október 28-ig tart.

lovasképzés2

Október 16-18. között a lovasvizsgákra felkészítő program zajlik. A lovasvizsgákat a Német Lovas Szövetség vizsgarendszere alapján október 19-én és 20-án tartjuk, két német bíró – Isabelle von Neumann-Cosel és Daniela Gey – részvételével, RA3-as, RA4-es és RA5-ös szinteken. 

lovasképzés

Október 20-án és 21-én gyakorlati záróvizsgát szervezünk a lovasterapeuta-képzés hippoterápia szakágát befejező hallgatóknak. Október 22-én záróvizsgáznak a leendő gyógypedagógus-lovasterapeuták. Október 23-28. között indítjuk lovasterapeuta képzéseinket (hippoterápia szakágon, gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna szakágon, pszichológiai lovasterápia szakágon), valamint segítő-tanfolyamunkat. A kéthetes képzési blokk október 28-án a segítőcsoport vizsgájával zárul.

lovasképzés5

Nemzetközi szakmai fórum

A szakmai találkozó főbb témái a lovasterápia és a környezetpszichológia kapcsolata, az autizmus és a lovasterápia összefüggései lesznek. Számos előadás hallható majd pszichológiai lovasterápia témakörben, de megjelennek az előadások között az egyéb állatasszisztált terápiák is, mint például a kutyás terápia, illetve a terápiás lovakhoz és a lovassportokhoz kapcsolódó témák is. A fentiek mellett számos érdekes prezentációt hallhatnak a résztvevők a lovasterápia különböző ágaihoz kapcsolódó aktuális kérdésekről, a legújabb kutatások és speciális esettanulmányok eredményeiről.

lovasképzés3

Bozori Gabriella gyógypedagógus-lovasterapeuta, az MLTSZ ügyvezető alelnöke beszámol a jövő évi HETI világkonferenciáról is, amelynek rendezési jogát az MLTSZ nyerte el, így 2024. június 18-22. között Budapesten tartják a lovasterápia legrangosabb nemzetközi szakmai eseményét.

A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes írásos regisztrációhoz kötött!

Regisztrálni a bozori.gabriella@lovasterapia.hu címen lehet.

További információ a konferenciáról és a részletes program az alábbi linken érhető el:

http://www.lovasterapia.hu/rendezvenyek/konferenciak-conferences/lovasterapias_konferencia

A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány mindenkit szeretettel vár őszi programjaira!

A képzési blokkról bővebb tájékoztatás itt található:

https://lovasterapia.hu/fooldal-tartalmai-2023/hirek/oszi-kepzesi-blokk