Két nemzetközi díjlovas versenyszám idén egyben Világkupa-forduló is lesz. A rendezvény főtámogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az OTP Bank, további támogatók a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet, a Mercedes-Benz Hungária Kft., a T-Systems Magyarország, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Hewlett Packard Enterprise, az SB Dynamic, a Waberers’s International Nyrt. és a Pappas Autó Magyarország Kft. 

Helyszín: NGYSZ Lovasterápiás és Oktató Központja

        2151 Fót, Vörösmarty tér 2.

A verseny időpontja: 2021. október 1-3. (péntek-szombat-vasárnap)

A Lovasterápiás Verseny a tavalyi évhez hasonlóan idén is háromnapos lesz, 20 csapattal 112 versenyző nevezett az ország különböző pontjairól. A 27 különböző versenyszámot korosztályok szerint tovább bontottuk.

A hiperaktív, tanulásban és értelmileg akadályozott gyerekek önállóan lovagolnak ügyességi pályán, illetve díjlovas programot mutatnak be lépésben és ügetésben. A Jámbor Vilmos Emlékversenyen négyfős csapatok versenyeznek egymással vezetett lovon, a gyerekeknek játékos feladatokat kell megoldaniuk lóháton. A gyógypedagógiai lovastorna versenyszámokra hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyerekek nevezhetnek három életkori kategóriában. A Mádl Ferenc Emlékversenyen a versenyzők bármilyen mesét, történetet előadhatnak, melyben a gyerekek mellett fontos szerepet kap a ló is.

A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdettünk meg: ügyességi feladatokat vezetett lovon, valamint önálló lovaglást és gyógypedagógiai lovastorna versenyt.

foto_1

Az izgalmas, játékos verseny célja versenyzési lehetőség megteremtése a sérült gyerekek és fiatalok számára, valamint a lovasterápia, mint kiegészítő terápiás eljárás népszerűsítése, és a benne rejlő fejlesztési lehetőségek bemutatása. A csapatok a szép ajándékokon kívül pénzdíjakban is részesülnek.  A terápiás verseny összdíjazása, valamint a gyerekcsapatok ellátása és szállásköltsége  összesen 6 millió forintot tesz ki.

A nemzetközi és a nemzeti díjlovas versenyszámokban idén három nap alatt 25 versenyszám lesz, 9 ország 62 lovasa méri össze a tudását. A külföldi versenyzők közül idén is részt vesz a versenyen a tavalyi Világkupa-győztes francia Morgan Barbançon, aki idén a Tokiói Olimpián is részt vett. Szintén itt lesz a német Matthias Alexander Rath, aki jelenleg a 64. a világranglistán, 81 Nagydíj-győzelmet tudhat magáénak és a világbajnokságon bronzérmet szerzett. A magyar versenyzők között indul többek között Losonczy Anikó és Szokola Csaba.    

foto_5

A korábbi évekhez hasonlóan a nemzetközi versenyen többek között Nagydíj/Világkupa és Nagydíj Kűr/Világkupa, Szent György-díj, Intermediate I., Intermediate I. Kűr, valamint Nagydíj Special versenyszámokat rendeznek,  de lesznek versenyszámok Junior, Fiatal Lovas és Póni kategóriában is. A Nemzeti Díjlovas Verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában indulnak. A Nemzetközi Díjlovas Verseny összdíjazása 9.600 euró.  

A Nemzeti Díjlovas Verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas programokat mutatnak be, a verseny összdíjazása 800.000 Ft.

Idén is sor kerül a Díjlovagló Parasport versenyszámra, mely egyben a mozgásukban akadályozott lovasok számára Országos Bajnokság is lesz, melyet idén is támogat a Magyar Paralimpiai Bizottság.

foto_6

Az egyes versenyszámokban a házigazda szerepét a Gyermekmentő Szolgálat ismert közéleti tagjai – politikusok, művészek, sportolók – vállalták el. 

A háromnapos verseny alatt az egészségmegőrzés is fontos szerepet kap. Az OTP Bank, mint a Gyermekmentő Szolgálat főtámogatója, hosszú évek óta segíti a szervezet sokrétű egészségügyi programját. Az OTP Bank Fogászati Roadshow egyik idei állomása lesz a fóti lovasterápiás verseny, ahol mind a három napon 9 és 14 óra között a versenyen induló gyerekek, valamint fóti iskolás gyerekek ingyenes fogászati szűrésen és szaktanácsadáson vehetnek részt. A gyerekek megnézhetik a Lovasterápiás Központ területén található Élhető Jövő Park környezetbarát megoldásait is.

A versenyt megelőző napon, szeptember 30-án és október 4-én, Anne Prain (Franciaország) lovas bíró, aki korábban a Francia Nemzeti Bank egyik igazgatója volt gyerekeknek és fiataloknak tart szemléltető előadást a következő témákban: Hogyan lehetünk biztonságban az interneten? Hogyan bánjunk okosan és beosztóan a pénzünkkel? Hogyan takarékoskodjunk otthonunkban az energiával?

fotó_7

A Mercedes-Benz Hungária Kft. ebben az évben az egyik lovasterápiás versenyszámot támogatja.

Digitális szolgáltatóként a Gyermekmentő Szolgálat stratégiai partnere a T-Systems Magyarország, mely a lovasverseny ideje alatt a Wifi-t szolgáltatja.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Hewlett Packard Enterprise (HPE) közel harminc éve dolgozik együtt. A HPE biztosítja a karitatív szervezet IT-infrastruktúráját, valamennyi intézetében.

A szervezők a koronavírusra való tekintettel védettségi igazolványhoz, illetve 48 óránál nem régebbi PCR-teszthez kötik a részvételt, és a háromnapos rendezvényt nézők nélkül szervezik meg.

Részletes információk a www.lovasterapia.hu honlapon találhatók!

A versenyek egy részét élőben online lehet követni az MLTSZ Facebook oldalán.    

A Díjlovas és Lovasterápiás versenyről bővebb információ: 

http://www.lovasterapia.hu/hirek/Nemzetkozi_Nemzeti_Dijlovas_Verseny_2021.html